Prof. Rostoványi Zsolt rektor úr részére

Helyben

Tisztelt Rektor úr, kedves Zsolt,

A napokban az újságból értesültem arról, hogy ismét fellángolt a vita Karl Marx szobrának egyetemünk aulájából történő eltávolítása ügyében. A korábban Rétvári Bence KDNP alelnök és az Orbán kormány jelenlegi államtitkára által kezdeményezett akció tekintetében – ha jól olvastam a nyilatkozatokat – ezúttal Te is azt jelezted, hogy az egyetem kész engedni a politikai nyomásnak és egy majdan felállítandó „egyetemtörténeti gyűjteménybe” szállítani a szobrot.

Engedd meg, hogy jelezzem, ez hibás döntés. Kérlek, fontold meg, hogy a szobor a helyén maradjon.

Karl Marx történeti, filozófiai, közgazdaság-történeti jelentőségéről aligha kell vitatkoznunk. Nyilván Te is osztod azt a nemzetközi tudományos életben is elfogadott nézetet, hogy Marx a modern eszmetörténet egyik legnagyobb hatású, meghatározó gondolkodója. Hasonképpen, a szobor helyén maradása nem jelenti azt, hogy az egyetem vezetése, annak polgárai – vagy jelen levél szerzője –azonosulnának a szobor esztétikai tartalmával vagy egyetértenének odahelyezése körülményeinek politikai szándékaival.

A szobor eltávolítása elutasításának két ezen túli, fontos oka van, mindkettőt szíves megfontolásodra ajánlom. Karl Marx szobra az egyetem emlékezetének, közös identitásának része. Marx évtizedeken keresztül – korábban névadóként, majd történeti jelként – jelen volt az egyetem életében, az egyetemi polgárok közös kultúrájának részévé vált. Ezen emlékezet tartalma politikailag semleges, ám közös identitás-elemként – vélhetően – minden korábbi és mai egyetemi polgár számára fontos. A szobor aulabéli helye Pierre Nora szavaival „lieux de memoire”, olyan emlékhely, melynek „referenciája nem a valóság”, funkciója pedig az, hogy nyitott jelként feltöltse „kollektív emlékezetünk kiüresedő tárházát.” (lsd. Pierre Nora: Between History and Memory: Les Lieux de Memoire, Representations (26:1989), pp. 7-24.)

A kollektív emlékezetünk tárházát feltöltő tárgyi emlékek, helyek, látványok segítenek abban is, hogy kollektív identitásunk építésével valódi egyetemi polgárok legyünk. Kollektív emlékezetünk – mely nem jelent azonos emlékeket, épp ellenkezőleg, nyitott az egyéni magyarázat, értelmezés számára –alapozza meg azt az értékközösséget, melyre közös identitásunk, összetartozásunk, bajtársiasságunk tudata épülhet. Ennek alapján válunk közösségként – egyetemi polgárokként – erősebbé, mint lennénk egyénként; ennek alapján van erőnk megvédeni, támogatni, segíteni közösségünk tagjait; ennek alapján tarthatunk számot és formálhatunk igényt arra, hogy nemzetünk legjobbjait képezzük, olyan kiművelt emberfőket és öntudatos polgárokat, akik „nagyságuk és kiválóságuk”, személyes integritásuk segítségével viszik előre hazánk dolgait.

Természetesen nem kell Marx gondolataival egyetérteni ahhoz, hogy a szobor kollektív emlékezetünk mankójaként szolgáljon. A Hősök terén lévő arkangyal azoknak is a nemzet összetartozását jelképezi, akik nem hisznek Istenben; József Attila szobra a Duna partján azoknak is inspirációt nyújt, akik nem ismerik vagy szeretik költészetét; a Harminckettesek terén álló szobor azoknak is a bajtársiasságra és az összetartozásra utal, akik Magyarországot a Habsburg Birodalomban megszálltak, elnyomottnak, Mária Terézia uralkodása idején kiszolgáltatottnak gondolják.

A szobor eltávolítása, a közös emlékezet politikai okokból történő befolyásolása, az erre épülő kollektív identitás megroppantása beláthatatlan károkat okoz.

Hasonló károkat okoz az egyetemi életbe történő politikai beavatkozás elfogadása, a politikusi felszólamlásnak történő kritikátlan engedelmesség. Az egyetemi autonómia olyan évszázados érték, melynek megvédése az egyetem vezetésétől feltétlenül elvárható. Téged aligha kell emlékeztetni arra – amint azt Weszely Ödön rektori székfoglalójában írta volt –, „Hogy az egyetem nem iskola, az kifejezésre jut abban is, hogy már az első egyetem mindjárt megalakulása után névben is megkülönbözteti magát az iskolától, nem ’scola’, hanem ’studium’, s később, mikor a ’studium’ elnevezést kezdték általában a tanintézet megjelölésére használni: ’studium generale’. Főképpen három tulajdonságban mutatkozik a különbség a többi tanintézet és az egyetem között: Az egyik az, hogy egészen más a szervezete, mint az iskoláé, a másik pedig az, hogy más a célja, a harmadik pedig az, hogy más a módszere.” (Weszely Ödön: Az egyetem eszméje és típusai. Az Erzsébet Tudományegyetemen tartott rektori székfoglaló, Budapest 1929. http://mek.niif.hu/01900/01934/html/index.htm. Idézi: dr. Kocsis Miklós: A felsőoktatási autonómia elmélete és gyakorlata Magyarországon, http://doktori-iskola.ajk.pte.hu/files/tiny_mce/File/Archiv2/kocsis/kocsis_dolgozat_nyilv.pdf, letöltés ideje: 2014. augusztus 13. 10:40)

Az egyetemi autonómia fogalma azt jelenti, hogy az egyetemi közösség biztosította az egyházi és világi hatalmasságok gyámkodásától mentes szellemi szabadságot polgárai számára. A Wessely által hivatkozott „studium generale” olyan, a tizenharmadik század végén, tizennegyedik század elején kikristályosodó elv és gyakorlat, mely megvédte az egyetem polgárait attól, hogy a szellem szabadságát, az egyetemi élet szervezésére, a tudománnyal való foglalatosság szabályaira, tartalmára, a közös identitás alakítására vonatkozó autonóm döntések lehetőségét politikai okokból befolyásolják vagy korlátozzák az egyetemi életen kívüli hatalmasságok. Az egyetemi autonómia nem csupán az oktatási és tudományos teljesítmény számára elengedhetetlen. A szellem autonómiája a felelős gondolkodás alapja, annak a polgári ethosnak az egyik legalapvetőbb jellemzője, melynek oktatása egy egyetem elsődleges föladata. Kiművelt emberfőket nem lehet képezni anélkül, hogy egyszersmind felelős és autonóm gondolkodásra ne tanítanánk őket. Amennyiben feladjuk autonómiánkat és eltűrjük, hogy – akárcsak egy szobor ürügyén – a hatalom emberei beleszóljanak egyetemi életünk szervezésébe, annak a lehetőségét adjuk föl, hogy szabadon gondolkodni tudó, helyes morális döntéseket hozni képes autonóm polgárokat neveljünk. Amennyiben elfogadjuk a hatalom beavatkozását közös emlékezetünk alakításába, aligha marad morális alapunk diákjaink előtt hivatkozni arra, hogy más – tudományos, oktatási – kérdésekben tilos elfogadnunk a hatalom útmutatásait.

Ezzel olyan példát mutatunk diákjaink számára, melynek drámai hatásai felbecsülhetetlenek. Ha nemzetünk egyetemvégzett tagjai nem képesek önálló véleményalkotásra és autonóm döntések meghozatalára, aligha leszünk közösségként képesek arra, hogy a – kívülről vagy belülről – a nemzet pusztulásához vezető döntésekkel való szembeszegülés érdekében a közösség bölcsességére támaszkodjunk. Ez gyengíti a demokráciát és a demokrácia intézményeibe vetett hitet, pusztítja a közösséget, a mostaninál is reménytelenebb helyzetbe hozza a közösség tagjait.

Az egyetemi autonómia nem csupán gyakorlati, hanem szimbolikus ügy is. Amennyiben elfogadjuk, hogy a Marx szobor ügyében engedünk a nyomásnak – azt feltételezni sem merem, hogy engedelmességed egy jövőben, az egyetem felszámolására tett kormányzati kísérlet alkufolyamatának a része –, akkor más fontosabb ügyekben sem tudunk majd ellenállni. Ez pedig nem csupán az egyetemi autonómiát, hanem az egyetem létét is fenyegeti.

Rektornak, egyetemi vezetőnek lenni kitüntetett felelősség. Kérlek, hogy a fentiek alapján fontold meg döntésed és védd meg a Corvinus Egyetem közösségének autonómiáját, integritását és jövőképességét.

Baráti üdvözlettel,

dr. Braun Róbert

egyetemi docens,

Marketing Intézet

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.