Infláció

2013.11.12. 13:44

Sokan örülnek a jelenlegi rekord alacsony inflációs adatnak. Az 1% alatti infláció fantasztikus, mondják sokan: hiszen megvalósul az árstabilitás - a jegybank egyik legfontosabb célja -, és az embereknek is jó, hiszen alig emelkednek az árak. A kormányzati propaganda azonmód óriásplakátra emeli a dolgot, a kormánysajtó harsog és mellet dönget: jobban élünk mint négy éve, mondják.

Holott ennek épp az ellenkezője igaz. Amennyiben a valós árdrágulást tekintjük, akkor azt látjuk, hogy az alapvető élelmiszerek ára jelentősen emelkedett, amit a kormányzati rezsi-ár befagyasztás ellensúlyozott. Ennek gazdaági hatásait már sokan leírták. Ám az alapvető élelmiszerek árának emelkedése azt jelenti, hogy ismét a legszegényebbek járnak a legrosszabbul: az ő fogyasztói kosaruk nem ennyire kiegyenlített -- náluk a legnagyobb tételt az élelmiszerek jelentik, míg sokan kihullanak a rezsicsökkentés kínálta előnyből, hisz nem vagy csak kevés közszolgáltatást, energiát fogyasztanak, azt sem kommunális forrásból.

De ezen túlmenően is rossz a gazdaságnak az alacsony infláció. Amikor alacsony az infláció, nincs jegybanki mozgástér az élénkítésre - amint ezt látjuk most Nyugat-Európában - és hiába csökkenthető még az alapkamat, ez nem vezet gazdaságélénküléshez, hisz nincs növekedés, ami felszívná a piacon megjelenő pénzt. Ezen túlmenően az alacsony infláció okán nincs bérnövekedésre ok, ha nincs bérnövekedés, akkor a munkavállalók nem kényszerülnek hatékonyságot növelve ellensúlyozni az elért bérnövekményt, így a magyar drámaian alacsony termelékenység továbbra is versenyképesség-csökkentő tényező marad. Az alacsony infláció drámaian visszafogott fogyasztásra utal, aminek oka a lakosság elkölthető pénzének hiánya. Vagyis az alacsony infláció alacsony szinten fagyasztja be a fogyasztást, ám ördögi körhöz vezet, hisz, ha alacsony a fogyasztás és az infláció, akkor nincs, amiért növekedjenek a bérek és akkor továbbra sem lesz az embereknek elkölthető pénze. Ha pedig nincs növekedés, a makrogazdasági élénkítés pedig eredménytelen, nem jön az országba külső pénz sem, ami megmozgatná a lefagyott gazdaságot.

A bejegyzés trackback címe:

https://braunrobert.blog.hu/api/trackback/id/tr575629135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása