Monoron megemlékeztünk az 1956-os forradalomról. A megemlékezésen a helyieken túl, sokan megjelentek Albertirsáról, Pilisről, Örkényről és a választókerület többi településéről is. Bár ellenfelem, Pogácsás Tibor három perces beszédére teljes iskolákat vezényeltek ki, nálunk érezhető volt: a helyiek el akarják küldeni a Fidesz-kormányt. A megemlékezésen beszédet mondott Kunhalmi Ágnes is.

Megemlékezők, akik elégedetlenek a Kormánnyal

A következő beszédet mondtam el a megemlékezésen:

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Immár egy éve járom a környéket, beszélgetek emberekkel. Van, hogy kisebb körben, van, hogy nagyobb csoportokban mondom el, hogy mit fogok tenni a Parlamentben a jövő évi választás után.

Ma itt reggel a szónok arról beszélt, hogy az üldözők kisajátítják az ünnepet. Kérdezem én, hol volt, amikor én a nyolcvanas években a Szabad Európának dolgoztam? Hol, amikor a “Lánchídi csatában” a rendőrök kardlapoztak? Hol, amikor civil szervezeteket alapítottunk, mert pártokat még nem lehetett? Mert én ott voltam, akkor is.

Pár hónapja itt Monoron találkoztam valakivel, aki hallgatta az egyik beszélgetést. Elmondta, hogy a kisboltban élelmiszert, újságot, sört és cigarettát árult. Életük nem volt könnyű, de a kisbolt biztosította a megélhetést. Azt, hogy képesek legyenek hónapról hónapra, évről évre, egyről a kettőre lépni.

Egyről a kettőre. Kisbolt, néhány hektár föld, rendes munkahely, ahol tisztes munkáért tisztes bért fizetnek. Ez a magyar álom.

Amikor először hallotta, hogy a Kormány külön boltba akarja szervezni a cigaretta árusítását, nem ijedt meg túlságosan. Tudta, hogy az élelmiszer és az újság több pénzt hoz neki, mint a cigaretta. Nem is baj, ha az emberek kevesebbet cigiznek - gondolta. De azt is gondolta, hogy mindenben megfelel a feltételeknek, így cigarettát is árul majd. 22 éve csinálja, a családban rokkant is van, aki a boltban dolgozik. A pályázatot beadta és várt.

Önöknek nem lesz meglepetés: a pályázat elbukott. Más kapott trafikot.

Pedig ő a fideszre szavazott. Hitt az Unió elleni háborúban, az elmúltnyócévezésben, a nyugat hanyatlásában, a sok blablában. Mint az ötvenes években.

Nem gondolta volna, hogy most az ő parlamenti képviselője, Pogácsás Tibor támogatásával lehetetlenítik el a kisboltját. És nem csak az övét. Másoktól, máshol elveszik a földet, a céget, az iskolát. Mint az ötvenes években. 

Pár hete találkoztam egy vállalkozóval. Ő bontásokkal foglalkozik. Évekkel ezelőtt régi házakat bontott le, hogy újak épüljenek a helyükre. Ma már csak csődbe ment vállalatokhoz hívják. Ezeken a helyeken emberek dolgoztak. Százával. Ezek az emberek most újra fusiban, feketén melóznak, ha egyáltalán van mit. Még a maszek is visszaadja az ipart, mert egy állami vagy önkormányzati mutyista kiszorítja őt a piacról. Mint az ötvenes években.

A kisember újra kiszolgáltatott, megalázott és fél. Fél attól, hogy még azt a keveset is elveszik tőle, amilye még megvan. Fél attól, hogy, ha megszólal, a semmiből jön egy hatóság és megbünteti. Mint az ötvenes években.

A kisember nem keres 1.3 millió forintot havonta, mint Pogácsás képviselő úr. Aki a Parlamentben, mint szavazógép, hétről hétre megszavaz egy újabb kormányzati ötletet. A kisember minimálbéréért dolgozik vagy közmunkában. Vagy segélyt kap.Hogyan lehet 67 ezer forintból megélni? Vagy 47 ezerből? Vagy 22 ezerből? És miből futná béremelésre, ha a narancs színű elvtársaknak kell a pénz hatalmas autókra, üresen álló stadionokra vagy választási csalásra. Mint az ötvenes években.

A TV-ből mást sem hallunk, mint, hogy a Kormány válogatás nélkül kommunistának bélyegzi a politikai ellenfeleit. De ilyet, hogy elvegyék az emberek megélhetését, a kisember családjával utoljára a kommunisták tettek hatvan évvel ezelőtt. Amikor a párt hű csatlósai előbb elvették az apja földjeit, majd kisöpörték a padlását és a végén még a disznóit is elvitték, a törvény betűjére hivatkozva. Ne a TV-nek vagy a plakátoknak higyjenek, hanem a saját szemüknek. Mint az ötvenes években.

Hölgyeim és uraim!

Itt állunk az ötvenhatos forradalomra emlékezve. És közben azt látjuk, hogy egy, a saját népét nyomorba taszító, a neki kedves talpnyalókat jutalmazó, igazságtalan, a gazdagokat támogató jobboldali kormány gyakorolja ma a hatalmat Magyarországon. Mely lehetetlenné teszi azt, hogy a kisember egyről a kettőre jusson.

Lehet, hogy mást látnak a TV-ben és hallanak a rádióban. Zászlójukat narancssárgára cserélték, bajuszt és bocskait növesztettek, de folytatják a forradalom előttiek országdúlását. Csak most padlássöprés helyett boltokat vesznek el. Államosítás helyett szegényeket tesznek földönfutóvá.

Barátaim!

1956 tanulsága nem más, mint, hogy az igazságtalanságokért felelős kormányokat az emberek elkergetik. 1956 hősei azért haltak meg, hogy nekünk ma ne kelljen az utcán fegyverrel kivívnunk a zsarnoki hatalom bukását. És ma nincs muszkabakancs, szovjet tank vagy azeri balta, ami megmenti a zsarnokot.

Elég elmennünk szavazni és a szavazófülke magányából elkergetni a magáról megfeledkezett, sorsokat megnyomorító hatalmat.

1956-ban a kisemberek győztek. Azok a hétköznapi emberek, akik nyugodtan akartak élni. Azok az emberek, akik hittek abban, hogy ha elkergetik a hatalmasokat, akkor szövetkezetekben összefogva, munkástanácsokba tömörülve, egy fokkal jobb világot teremthetnek. A győztes világ jelszavai a demokrácia, az igazságosság, és az egyenlőség voltak. 1956-ban az igazi, őszinte baloldal győzött.

A jövő tavaszi parlamenti választáson, emlékezve mártírhalált halt szabadságharcosaink céljaira, el kell küldenünk ezt a zsarnoki hatalmat. Közösen kell megszüntetnük a narancskommunisták országdúlását. Azokét, akik lányuknak pártitkári esküvőt szerveznek, őrséggel védik magukat a parlamentben, és békeharcot folytatnak az energiaárak begyűrűzése ellen.

Nem jobban, hanem rosszabbul élünk. Rosszabbul élnek a boltosok, a munkások és a munka nélkül lévők, rosszabbul a nyugdíjasok, az iskolások és a tanárok, a vendéglősök és borkészítők, az ingázók és a helybenmaradók.

A nagyemberek ott a városházán és a Kormányban -- ők élnek jól. A hatalom jól teljesít. Orbán és családja gazdagodik, ahogy a elvtársaik is. A kisemberek rosszabbul, reménytelenül és kilátástalanul élnek.

Ezen kell változtassunk. Erre emlékeztet minket október 23-a, erre emlékeztetnek a gyerekeink, az unokáink. Hogy mindig van esély.

Itt az idő. Ha nem tetszik a rendszer, változtassunk rajta. Itt Monoron és az országban is. Egy tollvonás a papíron, és minden megváltozhat.

Előre barátaim, előre Magyarország!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.