A szó görög értelmében

2013.11.22. 17:54

Új logója van a BKK egyes közlekedési csatornáinak. Az új emblémák tökéletesen megfelelnek annak az elvárásnak, amit egy küldetéses politikai kinevezett (lásd Böszörményi Nagy Gergely félelmetes interjúját a Kreatívban) megfogalmazhat. Dizájnerek, alkossatok remekműveket! És tényleg: a logó mai, igényes, van benne ötlet, erő, sőt, valamiféle harmónia is. Tényleg.

Ez a jó hír. A rossz az, hogy ész és értelem nincs benne. Elmagyarázom.

A jel a mai világban nem önmagában áll, hanem – Gergellyel szólva – egy identitás-ökoszisztéma része. Egyszerűbben: a jel eszköz, annak a stratégiának az eszköze, aminek segítségével közösséggé formáljuk a márkához kötődő vagy köthető individuumok végtelen számát. Vagyis nem elég vonzó, szép, üzenetet megfogalmazó jelet készíteni, annak illeszkednie kell valami nagy egészbe. Nem a résznek kell harmonikusnak lenni, hanem az egésznek.

Hogy mi az egész, az nem könnyen fogalmazható meg, mert a márka ma már nem identitás, hanem a közösség maga. Olyan elképzelt közösség, melynek tagjai sok szálon kötődnek egymáshoz, identitásuk része és ők is részei ennek az identitásnak, közös rítusaik és hagyományaik vannak, sőt, a közösségért morális felelősséget is éreznek – védik a közösséget és növeli erejét és létszámát. Ezt márkaközösségnek nevezzük. A jel ezért is fontos, nem magyaráz, hanem megjelenít, nem történetet mesél, hanem egy mesélt történet része.

Vagyis jel nem a BKV-nak kell, nem is a közlekedés egyes csatornáinak, hanem a közösségnek, amely a közösségi közlekedés révén válik közösséggé. Ennek a közösségnek van gondolata, vágya és reménye, sőt célja. Ráadásul ez a közösség egy nagyobb közösség része, a városban lakóké – na ezt nem érti Tarlós polgármester –, ezért a kisebb és nagyobb közösségnek együtt kell lélegeznie, részben a szó szoros értelmében, részben metaforikusan, mert hogy részei egymásnak.

Vagyis a közösségi közlekedés egyes csatornái egy – ismét – ökoszisztéma részei, amibe a közlekedés valamennyi ága beletartozik. Igen az autó is, meg a BUBI is. Mert az egésznek csak ekkor van értelme: a várost nem érdemes autósra és kerékpárosra felosztani, hanem a közösséget érdemes nézni. Hogyan tudnak a közösség egyes, ideiglenesen egyik vagy másik szerepet választó vagy ilyen szerepbe kényszerülő tagjai együttműködni a közös városi jóllét érdekében?

A BUBI ebben a legnagyszerűbb kezdeményezés, mert – ha jól működik – épp azt az utolsó 500 métert teszi hozzá a közösségi közlekedéshez, melyben nagyobb távolságot lehet autóval megtenni, aztán lehet valamelyik közösségi közlekedési csatornát választani és végül biciklire szállni. Mert így működik egy város, nem úgy, hogy vannak benne megbélyegzett biciklisek, szegény tömegközlekedők és polgári autósok.

Ráadásul a rendszer még bonyolultabb, mert ma a közlekedés már rég nem csak kapocs (link), aminek segítségével eljuthatunk A-ból B-be, hanem maga is hely (place), ahol sok mindent csinálunk (tudják: az ubiquitás). Vagyis a jel mögötti identitáskapocsnak ezt kell mutatnia: azt, hogy mi nyitottak vagyunk és befogadunk, bárhonnan érkezzél és bárhova tartsál, bármennyi időt töltesz velünk és nálunk. Az új BKK-jel nem mutat víziót, mert nincs is neki. Szépsége, ereje, harmóniája, üzenete van. Értelme nincs.

Van tovább is: a városban a jel nem csak közösséget alakít, hanem irányít és segít tájékozódni. Ha a város nem akar úgy kinézni, mint a CBA karácsonykor, akkor korlátozni és nem növelni érdemes a “mesterséges” vizuális ingerek számát. Vagyis a közlekedés jelét egy navigációs jelrendszerbe érdemes illeszteni, amely majd segíti, támogatja – sőt: formálja – a városlakót abban, hogy hol mit talál, merre érdemes indulnia és miért. Ez a jel öncélú, mert nincs körülötte rend(szer), melyhez illeszkedhet.

Ilyen az, amikor tehetséges grafikus tervez logót, magára hagyva esztétikai érzékével, mesterségbéli tudásával. A közösségnek vannak tervei, ennek a jelnek nincsenek. Mert mi van akkor, ha Tarlós polgármester egyik reggel úgy ébred, hogy átnevezi a Dunát, mondjuk Wass Albertre? Akkor mi lesz? Kicseréljük a D betűt W-re és meg van oldva? Vagy a HÉV-vel nem “bemegyünk” a városba, hanem felszállunk rá csak úgy, mert épp kiállítás van rajta, nem csak a Design Terminálban? Vagy a metró nem a föld alatt jár vagy sétálunk rajta, mint a High Line-on New Yorkban? Mert bizony metró vonal az is, csak nem úgy, ahogy mondjuk a kettes metró az Örs felé.

A BKK új jele(i) egy új kor jelképei. Mert a Design Terminálnak küldetése van. A jel allegória ugye, a szó eredeti, görög értelmében. Huh.

http://www.kreativ.hu/velemenyek/cikk/a_szo_gorog_ertelmeben

A bejegyzés trackback címe:

https://braunrobert.blog.hu/api/trackback/id/tr525649591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása